2017. okt 14.

Iraki-kurd konfliktus: a kurd hadsereg ultimátumot kapott Kirkuk-ban

írta: musafir
Iraki-kurd konfliktus: a kurd hadsereg ultimátumot kapott Kirkuk-ban

A kurd peshmerga harcosok elmondása alapján, az iraki központi kormányzat felszólította a kurd erőket, hogy adják fel a legfontosabb katonai pozícióikat Kirkuk városában, mely a jelenlegi konfliktus egyik kiindulópontja. Vasánap éjjel 2 óráig ki kell vonulniuk a katonai létesítményekből és el kell hagyniuk az olajmezőket. Az elmúlt napokban kisebb összetűzések alakultak ki a kormányt támogató síita milíciák és a kurdok között. A feszültség azóta fokozódik, mióta a kurdok - az iraki alkotmány szerint jogszerűtlenül - függetlenségi népszavazást tartottak a múlt hónapban. Az olajban gazdag, főként arabok lakta Kirkuk provinciát, mind a kurdok, mind az arabok saját maguknak követelik. A kurd peshmerga erők 2014-ben ellenőrzésük alá vonták a régió nagy részét, amikor az iszlám állam terrorszervezet zsoldosai végigsöpörtek Észak-Irakon. Az iraki parlament arról döntött, hogy csapatokat küld Kirkuk-ba és más vitatott területekre. Szombaton kisebb harc bontakozott ki a városban, ahol mindkét fél a másikat hibáztatta, tájékoztatott a BBC riportere, Orla Guerin. Az iraki miniszterelnök, Haider al-Abadi arról nyilatkozott, hogy elfogadna egy olyan koncepciót, ami által az említett területeken közösen kormányoznának a kurdokkal. Az események viszont egy teljesen más végkifejletet vizionálnak, mivel az iraki csapatok felsorakoztak a város körül, míg a másik oldalon, a kurd tisztviselők utasítást adtak a hadseregnek, hogy a katonai állásaikat meg kell őrizniük bármi áron.

xj541fffbe.png

A kurdok egyre messzebb kerülnek hőn áhított vágyuktól.

A kép forrása: https://www.google.hu/search?q=kurdistan&prmd=imnv&source=lnms&tbm=isch&sa=X&ved=0ahUKEwi9qaPRtvDWAhUGL1AKHV-rDUgQ_AUIEigB&biw=360&bih=559#imgrc=eK_f_NkI2-6ktM:

 

Szólj hozzá

Politika