2018. júl 31.

Hírességek, akikről nem is gondolnád, hogy arab származásúak

írta: musafir
Hírességek, akikről nem is gondolnád, hogy arab származásúak

Ebben az összeállításban olyan hírességeket mutatunk be, akik arab gyökerekkel bírnak. A bejegyzés célja nem a nemzetiségekben való gondolkodás, vagy a nacionalizmus propagálása, mivel valamely náció tagjának lenni önmagában véve semmilyen értékkel nem bír. Ha valaki arabnak, amerikainak, vagy esetleg magyarnak születik az korántsem számít erénynek. Ezért az írásban szereplő személyek sem az alapján lesznek megítélve, mert arab származásúak, eredetük hangsúlyozása csupán az érdekesség kategóriájába tartozik. Az már sokkal inkább érték, hogy ezek a személyek maximálisan beilleszkedtek a többségi társadalomba, sőt, némelyikük még asszimilálódott is. Mindezek a tények jól bizonyítják, hogy az eltérő kultúrájú országokból származók képesek az integrálódásra, és a sokszínűség gyümölcsözően hathat egy ország kulturális és tudományos életére egyaránt. 

Steve Jobs: (1955-2011), a korábbi Apple vezérről kevesen tudják, hogy arab gyökerekkel bír. Édesapja egy gazdag szír muzulmán egyetemi tanár, édesanyja pedig német bevándorlók gyermeke. Jobbs szülei az egyetemen ismerkedtek össze, de szerelmük gyümölcsét örökbe adták, mert a lány szülei ellenezték a kapcsolatot. Steve Jobs vállalkozó, feltaláló, informatikus és mérnök is volt egyszerre.

hqdefault.jpg

A kép forrása:

https://www.youtube.com/watch?v=IgTsQIkRJB4

----------------------------------------

Shakira: (1977 - , شاكيرا), teljes nevén: Shakira Isabel Mebarak Ripoll, az utóbbi 15 év egyik legsikerebb előadóművésze, libanoni apától és kolumbiai anyától született Kolumbiában. Saját elmondása szerint 4 éves volt, amikor elhatározta, hogy színpadi előadó szeretne lenni. Édesapjával ellátogattak egy arab étterembe, ahol jellegzetes keleti dallamra kezdett táncolni az asztalon a többi vendég nagy örömére. Shakira több nyelven, többek között angolul, spanyolul, olaszul, portugálul, franciául és egy nagyon kicsit arabul is beszél. 

08112016033956shakira.jpeg

A kép forrása: 

https://www.arabamerica.com/arabamericans/shakira/

----------------------------------------

Salma Hayek: (1966 - , سلمى حايك), Oscar-díjra jelölt mexikói filmsztár. Apja libanoni származású politikus, anyja mexikói operaénekesnő. A dolog érdekessége, hogy élete első szerepét az Ezeregyéjszaka meséiből is ismert Aladdin és a csodalámpa című színházi darabban játszotta. Salma felnőtt korában ellátogatott Libanonba, hogy többet megtudjon a gyökereiről. A látogatásáról több videó is megtalálható a YouTube videómegosztó oldalon.

salma-hayek.jpg

A kép forrása: 

http://sztarfigyelo.hu/tag/salma-hayek/

---------------------------------------

Paul Anka: (1941 - , بول عنقا), amerikai-kanadai énekes. Paul Anka libanoni és szír felmenőkkel rendelkezik, szülei arab keresztény maroniták voltak. Édesapja amerikai-szíriai állampolgár, édesanyja libanoni-kanadai. Anka már Ottawában született, Kanadában. Egy szír ortodox kórusban kezdettk el énekelni, itt ismerkedett meg a zene alapjaival is. Az amerikai állampolgárságot 1990-ben kapta meg. 

images_2.jpg

A kép forrása:

https://villagegreennj.com/event/paul-anka-2/

----------------------------------------

Farouk el-Baz: (1938 - ، فاروق الباز), egyiptomi-amerikai űrkutató, aki a NASA-val is dolgozott együtt és 1967-1972-ig az Apollo programban a Lunar Science Planning tervezőjeként is részt vett. Jelenleg kutató professzor és a Távérzékelési Központ igazgatója a Bostoni Egyetemen. A Cairói Egyetem Geológiai Tudományok Karának professzora. A Washington DC Műszaki Akadémiájának és a CRDF Igazgatóságának tagja. 

with-apollo-director_narrower.jpg

A kép forrása:

https://www.bu.edu/remotesensing/faculty/el-baz/

----------------------------------------

Ahmed Zewail: (1946-2016، احمد زويل), egyiptomi-amerikai tudós és kémikus, a femtokémia atyjának is nevezik. Elnyerte a kémiai Nobel-díjat femtokémiai munkájáért. A Kaliforniai Műszaki Egyetem (California Institute of Technology) fizika professzora. 2010. november 12-én az ELTE díszdoktorává avatták. Karrierje során számos tudományos díjat ítéltek neki és a világ legjobb egyetemein volt vendégelőadó. 

2010112_106.JPG

Ahmed Zewail az ELTE rektorától, Mezey Barnától veszi át a díszdoktori címet

A kép forrása:

https://ttk.elte.hu/content/elhunyt-ahmed-hassan-zewail-vegyesz-az-elte-diszdoktora.t.514

----------------------------------------

Gigi Hadid: (1995 - , جيجي حديد), amerikai modell. Édesanyja Hollandiában született, édesapja palesztin származású. Állítása szerint családfáját egészen Daher el Omer-ig tudja visszavezetni, aki egy jelentős arab uralkodó volt a XVIII. században. 2016-ban a British Fashion Council az év modelljének választotta. 

gigi-hadid-reebok-1.jpg

A kép forrása:

https://footwearnews.com/2017/fashion/celebrity-style/gigi-hadid-reebok-sneakers-video-watch-389752/

----------------------------------------

Tony Shalhoub: (1953 - , توني شلهوب), Golden Globe-díjas amerikai színész, filmrendező és producer. A magyar nézőknek a Monk című sorozatból, a Szükségállapot, vagy a Men in Black című filmekből lehet ismerős, Édesapja Libanonban született és nyolc éves volt, amikor árvaként az Egyesült Államokba menekült. Édesanyja második generációs libanoni bevándorló. Tony Shalhoub Monk című sorozatával világhírnévre tett szert. Az Emmy-díjat háromszor nyerte el.

shalhoub.jpg

A kép forrása:

http://www.insidethehuddle.tv/big-cheese/tony-shalhoub

----------------------------------------

Zinédine Zidane: (1972 -, زين الدين زيدان), francia labdarúgó és edző. Zidane, becenevén Zizou, Marseilles-ben született. Szülei Algériából vándoroltak Párizsba még a megszületése előtt. Zidane a származásáról az Esquire magazinban a következőket mondta:

Van egy bizonyos vonzódásom az arab világ felé. A véremben van, a szüleimen keresztül. Nagyon büszke vagyok arra, hogy francia vagyok, de nagyon büszke vagyok a gyökereimre és a sokszínűségre. 

Zizou játékosként 108-szoros francia válogatott, Világ- és Európa-bajnok, BL-győztes, európai Szuperkupa győztes, UEFA-kupa-győztes, olasz - és spanyol-bajnok. A FIFA háromszor választotta az év labdarúgójának. Edzőként háromszoros UEFA-bajnokok ligája győztes.

zidane-2014.jpg

A kép forrása:

https://www.joe.ie/sport/video-zinedine-zidane-is-still-really-good-at-football-then-413631

----------------------------------------

Vince Vaughn: (1970. március 28. - ), amerikai színész, producer, forgatókönyvíró. Etnikailag sokszínű családból származik, apai nagyanyja libanoni, anyai nagyanyja olasz származású. Ezen kívül még kanadai, angol, holland, német, ír, skót és svájci ősökkel bír. Olyan filmekben láthattuk, mint a Jurassic Park 2, a Psycho, a Sulihuligánok, vagy éppen a Starsky és Hutch. 

vince_va.jpg

A kép forrása:

https://www.politico.com/story/2015/06/vince-vaughn-guns-in-schools-118499

----------------------------------------

Frank Zappa: (1940-1993), amerikai zenész, rendező és producer. Édesanyja olasz és francia felmenőkkel bírt, édesapja egy Szicíliából származó görög-arab bevándorló volt. Zappa elmondása szerint az apja egy migránsokkal teli hajón érkezett az Egyesült Államokba. Sikeres zenei karriert tudhatott magáénak, halála után négy évvel posztumusz Grammy életműdíjat kapott, de nem ez volt az első Grammy-díja. 1994-ben beiktatták a Rock 'N Roll Hall of Fame-be. 

zappa.jpg

A kép forrása:

https://variety.com/2016/film/news/frank-zappa-documentary-kickstarter-record-1201747509/

----------------------------------------

George J. Mitchell: (1933. augusztus 20. - ), az Amerikai Egyesült Államok szenátora. Jogász, bíró, politikus és diplomata is volt aktívabb éveiben. Mitchell Waterville-ben született, édesapja ír volt, akit egy libanoni család fogadott örökbe. Édesanyja 18 éves korában, 1920-ban emigrált Libanonból az Egyesült Államokba. George Mitchell demokrata politikus volt, az egyik legjelentősebb arab-amerikaiként tartják számon. 1998-ban Nobel-békedíjra jelölték. 

george_j.jpg

A kép forrása:

https://www.youtube.com/watch?v=dzp3y0vt6EU

----------------------------------------

Prince Naseem Hamed: (1974 -, نسيم حامد), brit ökölvívó világbajnok. A profiknál 37 mérkőzéséből 36-ot megnyert, ebből 31 KO. Az egykori WBO, WBC, IBF pehelysúlyú világbajnoka a '90-es évek ökölvívásának igazi szupersztárja. Hamed szülei Jemenből vándorolt ak Angliába. Ő már Sheffieldben született, 1974-ben. Jellegzetes stílus volt rá jellemző, extravagáns megjelenéssel. Hamed évi 14 millió dollárt keresett évente aktív karrierje alatt. 

hamed.jpg

A kép forrása:

https://www.youtube.com/watch?v=1CmRnT9v5UI

----------------------------------------

Wentworth Miller: (1972. június 2. -), brit-amerikai színész és forgatókönyvíró. A multikulturalizmus zászlóvivője, apai ágról afro-amerikai, jamaikai, német és angol, míg anyai ágról szíriai, libanoni, svéd, francia, holland és orosz felmenőkkel rendelkezik. Angliában született, a diplomáját a Princeton University-n szerezte angol nyelvből. A magyar tévénézők a Szökés című sorozatból ismerhetik leginkább. 

wentworth_miller.jpg

A kép forrása:

https://kreolmagazine.com

----------------------------------------

Paula Abdul: (1962. június 29. -), amerikai énekes, koreográfus és táncos. A Grammy-díjas énekesnő az American Idol című tehetségkutató zsűrije is volt több évadon keresztül. Édesapja Aleppóban született, majd később az Egyesült Államokba emigrált. Paula Abdul zsidó vallású, többször tett látogatást Izraelbe, de rendkívül büszke a szíriai gyökereire is. 

paula.jpg

A kép forrása:

http://www.foxnews.com/

----------------------------------------

Amal Clooney: (1978. február 3. -), libanoni-brit emberi jogi szakjogász, George Clooney felesége. Julian Assange, Julija Timosenko és más hírességek is voltak az ügyfelei között. Amal Bejrútban született, de a polgárháború miatt 1980-ban családjával együtt Nagy-Britanniába menekült. A szakmájában sztárnak számító egykori bevándorló 2014-ben ment hozzá George Clooney amerikai színészhez. 

amalcl.jpg

A kép forrása:

https://www.irishexaminer.com

----------------------------------------

Zaha Hadid: (1950-2016, زها حديد), iraki születésű, iraki-brit építész. Ő volt az első nő a világon, aki megkapta a Pritzker építészeti díjat. 2010-ben és 2011-ben elnyerte az Egyesült Királyság legrangosabb építészeti kitüntetését, a Stirling-díjat. 2015-ben ő lett az első (és egyetlen nő), aki elnyerte a Királyi Aranyérmet, melyet a Brit Királyi Építész Akadémia ítélt oda. A The Guardian azt írta róla, hogy felszabadította az építészeti geometriát és egy teljesen új, experzív identitást adott neki. Leghíresebb munkái: a római MAXXI múzeum; a 2012-es Olimpia Uszoda és Aqua Center Londonban; Guangzhou Opera Kínában, Broad Art Múzeum az Egyesült Államokban, Riverside Múzeum Glasgowban, Vienna University Library Bécsben, Administration Building of BMW Factory Lipcsében.

zaha_hadid_by_brigitte_lacombe.jpg

 A kép forrása:

http://moravcsikandi.cafeblog.hu/2017/09/05/a-futurisztikus-epiteszet-divaja-zaha-hadid/

----------------------------------------

 

 

Ha tetszett a bejegyzés, akkor nyomj egy like-ot a facebook oldalamra:

https://www.facebook.com/Arabisztika.blog/

Szólj hozzá

Kultúra