2019. már 10.

Portré: A Libanoni Légierő női pilótái

írta: musafir
Portré: A Libanoni Légierő női pilótái

Ebben a cikkben három olyan libanoni arab nőt fogunk bemutatni, akik korántsem nőies hivatást választottak maguknak. Mindhárman országuk védelmi erőinél találták meg számításaikat és rátermettségükkel sikeresen elhallgattatták a kételkedőket és bebizonyították, hogy még egy olyan, főként férfiak által uralt szakmában is megállják a helyüket, mint a katonai repülés.

A Libanoni Fegyveres Erőknél dolgozó nők többsége adminisztratív vagy logisztikai feladatokat lát el, de főparancsnokuk szerint rövid időn belül komoly változásoknak lehetünk szemtanúi.

Gen Joseph Aoun szerint a hadseregen belüli női pozíciók megerősítése az elsődleges prioritások közé került, azzal a végső céllal, hogy a női katonák közvetlenül a frontvonalon is bevethetőkké válhassanak.

_105926947_cb643e52-e468-4d27-960a-94a820c9da5b.jpg

Forrás: BBC Arabic (Eloise Alanna) 

 ----------------------------------------

Hivatalosan a nők nem dolgozhatnak a frontvonalon, de a légierőnél nincs ilyenfajta korlátozás. Eddig 6 nő jelentkezett a Libanoni Légierőnél pilótának és a tesztek teljesítése után kettőjük felelt meg az elvárásoknak: a 27 éves főhadnagy, Chantal Kallas és a 26 éves hadnagy, Rita Zaher.

_105926946_7b03e92b-e228-4726-a423-b69c582025ff.jpg

Forrás: BBC Arabic (Eloise Alanna) 

 ----------------------------------------

Rita Zaher elmondta, hogy amikor úgy döntött, hogy csatlakozik a fegyveres erőkhöz, akkor többnyire ellenállással és elutasító hozzáállással találkozott, és sokan úgy gondolták, hogy túl férfias hivatást választott magának.

_105927232_8d928b20-3d67-4158-a6e8-888d7753d66c.jpg

Forrás: BBC Arabic (Eloise Alanna) 

 ----------------------------------------

Chantal Kallas már kiskora óta pilóta akart lenni, de a szülei aggódtak, hogy lányuk nem lesz képes megteremteni a munka és a családi élet közötti egyensúlyt. A társadalmi nyomás ellenére nem adta fel tervét. Chantal elmondta: "Véleményem szerint egy nőnek ambícióinak megvalósítása érdekében szembe kell néznie azokkal a kihívásokkal melyeket a család vagy társadalom állít elé."

_105926950_0e290f1c-96d6-4815-820a-07a83629de25.jpg

Forrás: BBC Arabic (Eloise Alanna) 

 ----------------------------------------

A 24 éves Manar Eskandar őrmester az első női szerelő a légierőben. Manar kezdetben főleg adminisztratív feladatokat kapott, de később megkérdezte feletteseit, hogy nem végezhetne-e szerelői munkát - amibe azok beleegyezésüket adták. Elmondta, hogy a légierőbe való csatlakozásakor férfi kollégái jól fogadták és sok mindenben segítették, de idővel magabiztosabbá vált és már olyan munkákat is el tud végezni amire más nem lenne képes. Ez köszönhető apró kezeinek, melyek segítségével a motor belsejében olyan helyekhez is hozzá tud férni, ahova férfi kollégái már nem érnek el. 

_105927233_e0730f84-9e4e-4722-b6ab-cccc52f5e79c.jpg

Forrás: BBC Arabic (Eloise Alanna)

 ----------------------------------------

Chantal azt mondja, hogy a Libanoni Fegyveres Erőknél az idő változik.

„Mindenki aki a légierőnél van, segít nekünk, és arra ösztönöz bennünket, hogy teljesítsük ambícióinkat, és ez az, ami miatt változik a felfogás." Szerinte a férfiak egyre inkább elfogadják a nőket a harci pozíciókban és ez hozzájárul a nők a társadalmi emancipációjához is. 

_105927234_20016090-7468-4370-9bf0-5273c446a96e.jpg

Forrás: BBC Arabic (Eloise Alanna) 

 

Szólj hozzá

Politika Közélet