2018. jún 30.

Arab híradások a magyarok elődeiről

írta: musafir
Arab híradások a magyarok elődeiről

A kereszténység felvétele előtti magyarságról nagyon kevés forrás áll rendelkezésünkre, és a fellelhető anyagoknak sem tulajdonítanak túl nagy jelentőséget hazánk oktatási intézményeiben, pedig ezek ismerete nélkül ad abszurdum a magyarság nem igazán, vagy csak nagyon hiányosan ismerné saját korai történelmét. A források szempontjából alapvető jelentőségűek az arab és muszlim földrajztudósok munkái, akik több esetben is hírt adtak elődeinkről. Ezeknek a leírásoknak köszönhetően sok hasznos és érdekes információt, részletet tudhatunk meg a Szent István előtt élt magyarokról. A középkorban a muszlimok élen jártak a földrajztudományban, és a szláv, valamint latin forrásokkal ellentétben (akik a magyarokat barbár hordának írták le) rendkívül részletes és mindenféle érdekektől mentes, objektív leírásokkal szolgáltak. 

Az etelközi magyarság

Kristó Gyula, Magyarország Története című művében a következőket írja erről a korszakról: Az etelközi magyarság belső viszonyairól becses tudósítást hagyományozott ránk Dzsajhání 880 körüli viszonyokat tükröző arab nyelvű munkája, amely csak későbbi szövegekben maradt ránk. Eszerint a magyaroknál még teljes fényében pompázott a kettős fejedelemség intézménye. Nagyállattartó nomádok voltak, könnyen mozgatható sátraikkal vándorolva követték állataikat, együtt vonulva a sarjadó fűvel és a zöld vegetációval. Vagyonos, gazdag népnek írja le a forrás a magyarságot, a gazdagság szerinte elsősorban a kereskedelemből fakadt. A portyázások során szerzett foglyokat, mint rabszolgákat eladták a bizánciaknak, s tőlük luxuscikkeket vásároltak. Gazdagságuk ruházatukon és fegyvereiken is tükröződött. A régészeti leletekben fennmaradt tárgyak igazolják a leírás hitelességét (ezüst fegyverek, arany berakással). 20 ezer lovast tudtak a magyarok kiállítani.

41vnbs4kf8l_sx373_bo1_204_203_200.jpg

Kitáb al-Alaq al-Nafísza: híres gyűjtemény, mely a magyarok elődeiről is értekezik

A kép forrása: https://www.amazon.com/al-Alaq-al-Nafisa-Precious-al-Buldan-Countries/dp/995313233X

----------------------------------------

A Kristó Gyula által említett Dzsajhání (teljes nevén: Muhammad ibn Ahmad al-Dzsajhání) egy arab nyelven alkotó, vélhetően perzsa származású muszlim tudós volt, akinek leírásai a magyarság korai történetének elsőrendű forrásai közé tartoznak. Munkássága meghatározó jelentőségű a magyar őstörténet szempontjából, nélküle nagyon keveset tudnánk elődeink viszonyairól. A Dzsajhání által írt eredeti mű - melyben a magyarokról is szó esik - elveszett, a számunkra fontos részeket Ibn Ruszta összefoglalóiból ismerhetjük meg. Dzsajhání szövege a magyarokat madzsgaroknak nevezi, ami saját népnevünk arab nyelvű leirata. A következőkben a teljesség igénye nélkül egy rövid részletet közlünk Dzsajhání művéből, melyet konkrétan a magyarokról írt: 

A magyarok a türkök egy fajtája. Vezérük húszezer lovassal együtt vonul ki... Minden magyar a Gyula nevű főnökük utasításaihoz igazodik a háború dolgában, védelemben és egyéb ügyekben... Sátrakkal rendelkeznek és együtt vonulnak a sarjadó fűvel és a zöld vegetációval. Országuk kiterjedt. Egyik határuk a Fekete-tengert éri, amelybe két folyó ömlik... Lakhelyeik a két folyó között helyezkednek el. A magyarok országa bővelkedik fákban és vizekben...A magyarok tűzimádók... Időnként megtámadják a szlávokat és addig mennek a parton, amíg el nem érik a bizánciak egy kikötőjét, amelynek Karkh a neve. Amikor Karkhba érnek, a bizánciakkal vásárt tartanak, majd eladják nekik a rabszolgákat és vesznek bizánci brokátot, gyapjúszőnyegeket és más bizánci árukat...

A kalandozások kora

A legtöbb nép eltűnt a történelem süllyesztőjében, főként beolvadtak más népekbe, de ez alól kivételt képezett a magyarság. A magyarok letelepedtek és életmódot váltottak. Nem tudtak továbbmenni és terjeszkedni, mert államalakulatokba ütköztek és csak akkor tértek át a földművelésre, amikor már elkerülhetetlen volt. Azonban mindezek előtt offenzívákat indítottak, melyeknek a megítélése mind a mai napig megosztja a történészeket. Sokak szerint ezek a kalandozások afféle betyárkodásként is felfoghatók, míg mások gyilkos hadjáratokként jellemzik őket. A bizonyítékok alapján kijelenthető, hogy mind a honfoglalás előtti, mind a honfoglalás utáni magyar katonai akciók alapvetően zsákmány - és fogolyszerző vállalkozások voltak. Ami a magyaroknak az ellenséges terület népességéhez fűződő viszonyát illeti, számos forrás értekezik arról, hogy a magyarok katonai akcióik során sok embert lemészároltak ahelyett, hogy fogságba ejtették volna őket. Emellett olyan információkkal is rendelkezünk,  amelyek szerint a már foglyul ejtetteket megölték. Egy arab hírforrás szerint a 934. évi konstantinápolyi kalandozás során a magyarok férfi foglyaik között nagy öldöklést vittek véghez, olykor még az asszonyokat és a gyermekeket sem kímélték. A foglyok másik részét még elfogásuk színhelyén kiváltásra ajánlották fel. Ha nem sikerült a kiváltás, akkor eladták őket, és ezzel a magyarok bekapcsolódtak a rabszolga-kereskedelembe.

A nomadizmus kora

Ibn Hayyán hispániai arab történetíró a 942. évi spanyolországi kalandozások magyar résztvevőitől szerzett információk alapján azt írta a magyarokról, hogy lakhelyük a Duna folyó mentén van, ők maguk pedig nomádok, akiket a beduinokhoz hasonlított. Azt is mondta, hogy nincsenek városaik és házaik, többségük nemzetsátrakban él, szétszórt táborhelyeken. Ez azért nagyon fontos hírközlés, mert Ibn Hayyán nem egyszerűen nomádnak nevezte a magyarokat, hanem részletesen kifejtette hogy pontosan mit ért nomádság alatt. 

A nomadizmus alapvető ismérve, hogy az állattenyésztés teljes mértékben háttérbe szorította a földművelést. A nomád állattartáshoz hozzátartozik az a folytonos törekvés, mely az állatokat legelőhöz és vízhez próbálja juttatni.  Ennek megfelelően a nomádok szüntelenül mozgásban voltak. Jól tükrözi ezt Ibn Rusztának Dzsajháni szövegére visszamenő, a 880-as évekre vonatkozó leírása. Eszerint a magyaroknak „sátraik vannak, és együtt vonulnak a sarjadó fűvel és a zöld vegetációval”.

Az arab térképészet felfoghatatlan fejlődésen ment keresztül a kora középkorban. Bár nem tartozik a témához, de Al-Idríszi a XII. században még Ptolemaiosznál is pontosabb és részletesebb térképet készített, ebből érzékelendő az arabok földrajztudományi fejlettsége. A X. századi térképtudomány legmeghatározóbb alakja Al-Balkhi volt, aki nem csak vizuálisan jelenítette meg az általa bejárt országokat, hanem a magyarok szempontjából lényeges kommentárokkal egészítette ki azokat. Az általa közölt leírás a magyarokat basdzsirt néven említi,  és elmondja, hogy két fajtájuk van, amelyekből az egyik a bolgárok mögött él, erdők közepette, ami miatt nehezen indítható támadás ellenük. A másik csoport a besenyőkkel határos. Al-Balkhi egy türk népcsoportnak tekinti a magyarokat. 

Még érdemes megemlíteni Maszúdi és Makdiszi leírásait, ahol megerősítést nyernek a korábban közölt állítások. 

Ugyan kevés forrásunk van, amely a magyarság korai történetére vonatkozik, mégis rendelkezünk olyan arab nyelvű földrajzi írásokkal, amelyek hozzásegítenek minket múltunk feltérképezéséhez. Dzsajhání, Ibn Ruszta, Ibn Hayyán, Al-Balkhi nélkül csak egy sötét folt lenne az 1000 előtti időszak, és sokkal nehezebb lenne a magyarság történetét egy komplex és átlátható rendszerbe helyezni.

 

 

Források:

Kristó Gyula, Magyarország Története

http://www.tradicio.org/magyar/hun1.htm

---------------------------------------- 

Tárik Meszár 

 

Ha tetszett a bejegyzés, akkor nyomj egy like-ot a facebook oldalamra:

https://www.facebook.com/Arabisztika.blog/

Szólj hozzá

Történelem