2017. sze 16.

Keresztény-muszlim kapcsolatok a középkorban

írta: musafir
Keresztény-muszlim kapcsolatok a középkorban

A keresztény-muszlim kapcsolatokat napjainkban a nagyhatalmak politikai játszmái határozzák meg, de most a két fél középkori viszonyait szeretném górcső alá venni és ez által jobban megérteni a jelenkorban történő eseményeket. Az iszlám 7. századi megjelenése hatalmas riadalmat keltett a keresztény civilizációban. Figyelembe kell venni azt a tényt, hogy a muszlim seregek sikeres előretörésükkel alig egy évtized alatt magukénak mondhatták Szíria és Egyiptom területeit, melyeket Bizánctól hódítottak el, valamint súlyos csapást mértek a Szászánida Perzsa Birodalomra. De ami az igazi riadalmat keltette a keresztény Európában, az az volt, hogy az arabok kiterjesztették hatalmukat Hispánia nagy részére, valamint Szicíliára a 9. században, továbbá a Földközi-tenger nyugati medencéjének más szigeteire. Ezek a hódítások nagymértékben hozzájárultak a keresztények és muszlimok között létrejövő ellentétekhez. Az így kialakult ellenséges felfogás a mai napig befolyással van az európaiak iszlámhoz való viszonyulására és gondolkodásmódjára. Az iszlámmal kapcsolatos európai ismeretek a 12. századig rendkívül hiányosak voltak. A források között meg kell említeni Damaszkuszi Szent János (a keleti egyház szentje, szül: 650 körül) hitvitázó munkáit, a bizánci teológusok írásait, és a mozarabok - a muszlim uralom alatt élő keresztények - alkalmi beszámolóit is.

Richard Southern (angol történész, 1912-2001) ezeket az évszázadokat a tudatlanság korának nevezte, minthogy a keresztények ellenségként tekintettek a muszlimokra, az iszlámot a Biblia segítségével próbálták megérteni és magyarázni, valamint az Ótestamentumban kutatták eredetüket. A középkori Európában pontatlanul szaracénoknak (magyarosan szerecsen) hívták a muszlimokat.

Valószínű, hogy Damaszkuszi Szent János többet tudott az iszlámról, mint amennyit a >Beszélgetések egy keresztény és egy szaracén között< című írásában közölt, mivel az omajjád kalifák udvarában kormányzati hivatalt viselt. Szent János a szaracénokat olyan vallási közösségnek tekintette, akiket egy hamis próféta, Mamed (Mohamed) távolított el a bálványimádástól. Szerinte Mohamed egy ariánus szerzetes által jutott valamiféle nevetséges ismeretekre az Ó- és Újszövetségből.

st_john_of_damascus_11222013_wm_aacc6d32-3c3d-460b-a3c7-8a32de77f215.jpg

A kép forrása: www.cdn.shopify.com

--------------------------------------------------

A bizánci teológusok hamis vallásnak állították be az iszlámot, amely már a bálványimádás felé hajlik. Mindezt egy olyan teóriára alapozták, miszerint Mohamed követői nem tudnak olyan próféciákat felmutatni, amelyeket Ő előre megjósolt és azt hangoztatták, hogy Mohamed az ördög küldötte, Ő maga az Antikrisztus. A Koránt összességében hamis próféciának tartották. Szent János rendkívül nyersen és élesen tudósított a muszlimokról, mely írásokból nem hiányoztak a rosszhiszemű ferdítések sem, amik alaposan befolyásolták az európaiak iszlámról alkotott képét.

Beda Venerabilis (672-735) angol bibliakutató vitte be a köztudatba a muszlimoknak a szaracénokkal történő azonosítását. Ő a szaracénokat hitetleneknek tekintette, de ezzel együtt Ábrahám Sárától eredő izmáelita leszármazottainak tartotta őket. Egyháztörténeti összefoglalójában a következőket mondja róluk:

Mostanság a legsúlyosabb kártevők, a szaracénok, elpusztították, s romba döntötték Gallia birodalmát, fájdalmas és siralmas vérontással, de hitszegésükért hamarosan megkapták az őket megillető büntetést.

220px-nuremberg_chronicle_venerable_bede.jpg

A kép forrása: www.upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/0/09/Nuremberg_Chronicle_Venerable_Bede.jog

--------------------------------------------------

Tehát kijelenthetjük, hogy a középkori keresztények számára az iszlám terjedése traumatikus élmény volt és sokan a világvégétől tartottak.

A keresztes háborúk idején kialakult keresztény-muszlim kapcsolatok milyenségét és minőségét Germanus Gyula kiváló leírásán keresztül lehet a legtökéletesebben megérteni. Ezekről az időkről a következőképpen ír:

 Az iszlám történetében a részfejedelmek uralma egymást váltotta fel. A kisebb hódítások jelentéktelen politikai eltolódást eredményeztek. A keresztes háborúk felrázták a tespedésbe süllyedt muszlim világot; a Nyugat vakmerő lovagjai mozgalmas, új életet hoztak keletre. A kulturális kölcsönhatás óriási volt. Az európai keresztesek azzal a hittel léptek az iszlám földjére, hogy messze fölötte állnak az araboknak, akiket bálványimádóknak tartottak. Usáma Ibn Munqidh viszont állatoknak tartotta a kereszteseket >akikben csak a verekedés erénye lakozik.> A béke időközeiben lassan megbarátkozott Nyugat és Kelet népe. A keresztesek arab kézműveseket alkalmaztak, s a nyugati feudalizmus nyomott hagyott a moszlim földbirtokrendszeren. A keresztesek levetették kényelmetlen páncéljaikat, és a színesebb, kényelmesebb keleti ruházattal cserélték fel. Megkóstolták és ízletesebbnek tartották a keleti ételeket, s a nádcukor és a különböző fűszerek bevonultak az egyhangú nyugati konyhaművészetbe. A tágas paloták, amelyekben folyóvíz bugyogott, és a tisztálkodás módja bámulatra ragadta őket. A szépséges keleti nők megbabonázták a marcona keresztes vitézeket, és a szőke északi férfiak feleségül vették az éjszínű arab leányokat; e vegyes házasságok nyomát ma is őrzi Szíria lakossága. Sőt, az idők folyamán a kibékíthetetlennek látszó ellentétet keresztény és muszlim között áthidalta az s tény, hogy a keresztesek egymással való vetélkedéseikben gyakran a muszlim ellenség segítségét vették igénybe. A kulturális kölcsönhatás tekintetében a muszlim arabság igen sokat nyújtott a keresztény Európának.

keresztesek.jpg

A kép forrása: www.qph.ec.quoracdn.net/main-qimg-1e8dec7278adf17c5eb

--------------------------------------------------

A 9. század rendkívüli jelentőséggel bírt az iszlám történelemben. Ekkor volt ugyanis az iszlám formatív periódusa, ami különösen fontos szereppel bírt az iszlám kibontakozásában. Ekkor már olyan tudományágak kerültek, illetve váltak vizsgálat tárgyává, mint az iszlám jog kutatása, vagy az iszlám filozófia (falsafa). A formálódás folyamatának egyik fontos tényezője a kapcsolatok egyfajta hálózata volt a keresztény és muszlim közösségek között, ami ebben a században bontakozott ki a Közel-Kelet térségében. 

Azt láthatjuk, hogy az előző évszázadok kulturális és vallási érintkezései Bizánc és az iszlám világ között egyfajta katonai határterület mentén fejlődtek és alakultak ki, tehát a kapcsolat nem egy egyszerű szembenállás volt. Viszont - s ez az előbbinél is fontosabb - létrejött olyan korreláció is a keresztények és a muszlimok között, amelyek a muszlim világon belül bontakoztak ki a 9. század folyamán.

Az iszlám közösség létrejötte előtti időszakra visszatekintve, a kereszténység fejlődésében Justinianus (527-565)  bizánci császár 529-es döntése meghatározónak bizonyult. Ennek következménye volt többek között az athéni, Platón által létrehozott Akadémia bezárása, amely addig, mint filozófiai iskola működött. Gyakorlatilag betiltották a hagyományos filozófiai és jogi képzés folytatását, megszüntették a hellenizmus fontos szellemi műhelyét. Ennek az intézkedésnek nyomán az iskola néhány hallgatója, s mestere, a Szászánida Perzsa Birodalom területére (637) vándorolt, s ott is maradt a térség iszlám meghódításáig. A 7. században az egyedüli és egyetlen jelentős filozófiai iskola Alexandriában volt, amely a muszlim közösség életterén belül jött létre, akkor amikor Bizánc a szellemi hanyatlás időszakába lépett. A muszlim közösség megtalálta önmagát ebben a rendszerben, s benne újrafogalmazta és továbbfejlesztette a hellenizmus örökségét.

 

Tárik Meszár

 

Ha tetszett a bejegyzés, akkor nyomj egy like-ot a facebook oldalamra:

https://www.facebook.com/Arabisztika.blog/

 

Szólj hozzá

Történelem